Tartalom
A látható ultraibolya spektroszkópia vagy UV-vis diagnosztikai módszer, amely a látható fényt és a szomszédos hullámhosszakat használja. Az UV-vis spektrométer olyan eszköz, amely a kamerán áthaladó fényforrást használja a fémionok és szerves komponensek kimutatására. Ez egy erős fegyver, amelyet számos laboratóriumban használnak, de ennek a diagnosztikai módszernek számos előnye és hátránya van.
Fényforrás
A fényforrás akadályozója szabályozza a mintán áthaladó speciális lámpa fényének mennyiségét. Az obstruktor a mozgó UV-vis spektrométer egyetlen alkatrésze. Ennek a rendszernek az előnye a műszer egyszerű kialakításában rejlik. Az elemzéshez azonban nemcsak az a lámpa szükséges, amely minden hullámhosszú fényt kibocsát. Például egy deutériumlámpa hullámhosszát 180 nm-től 370 nm-ig, egy volfrámlámpa pedig 315 nm-től 900 nm-ig terjed. A lámpa cseréje időigényes folyamat.
Kalibráció
Az UV-vis spektrométerek gyakori kalibrálást igényelnek a műszer pontosságának és pontosságának fenntartása érdekében. A kalibrátorként használandó anyag típusának kiválasztásához ismerni kell az elemzendő minta típusát. Az UV-vis alkalmazásával végzett mintaelemzés azonban nagyon gyors folyamat a többi mintadetektálási módszerhez, például a HPLC-hez képest. Ez a gyors elemzés csak megfelelő kalibrációval érhető el.
Érzékenység
Az UV-vis technika nem roncsolja a mintát, és nagy érzékenységgel rendelkezik a szerves vegyületek kimutatására. A kóbor fény azonban problémát jelenthet. Ennek oka az a tény, hogy a szóban forgó orvos nagyon hosszú hullámhossz-tartomány vagy a készülék rossz kialakításával próbálja kimutatni a mintát.
