Tartalom
A hagyományos titrálási módszerek általában az analizálandó fajokat tartalmazó oldatból (az úgynevezett "analit") és a "titráns" nevű anyagból állnak, amely egy hosszú hengert egy végén lévő csapkal tölt fel, amelyet "burettának" neveznek. Az operátor lassan hozzáadja a titrálószert az analit oldathoz, amíg a reakció befejeződik; ezt nevezzük a titrálás "végpontjának". A végpontot általában akkor határozzák meg, amikor egy indikátornak nevezett kémiai vegyület (amelyet a titrálás elején adunk az analithoz) megváltoztatja a színét. Ezután az operátor számítássorozatot végez az oldatban lévő analit mennyiségének meghatározására.
A potenciometrikus titrálás ugyanazon az elven működik, azzal a különbséggel, hogy elektródát helyeznek az analit oldatba és egy voltmérőhöz csatlakoztatják; Ezután az analit potenciálját (feszültségét) monitorozzuk a titráns hozzáadásával. A kémikusok általában később határozzák meg a végpontot, ábrázolva a titráns térfogatbeli potenciálját. Noha a potenciometrikus titráláshoz speciális berendezésekre van szükség, ennek a módszernek számos előnye van a kolorimetrikus indikátorokat alkalmazó hagyományos módszerrel szemben.
A mutatók vége
A kémikusok gyakran olyan indikátorokat alkalmaznak, amelyek markáns színváltozást mutatnak, amikor a titrálási reakció befejeződik. Ez a módszer azonban problematikussá válik, ha az elemzett oldat felhős vagy sötét színű. Ezenkívül nincs szükség kolorimetriás indikátorra az egyes lehetséges analit / titráns kombinációk esetében. Az elektród által mért feszültségtől függő potenciometrikus titrálásoknál az elemzett oldat színe és átlátszósága lényegtelenné válik.
Automatizálás
A hagyományos titrálási módszerek általában az operátortól függenek annak megállapításában, hogy elérték-e a reakció végpontját. Továbbá, ha az üzemeltető rosszul becsüli meg a végpontot, még ha csak keveset is, az eljárást valószínűleg meg kell újítani. A potenciometrikus titrálás viszont könnyen automatizálható. Ezek az "automatikus titrálóknak" nevezett eszközök minden egyes időintervallumhoz kis, fix térfogatokat (általában 0,1 milliméter vagy kevesebb) adnak, miközben figyelik a potenciált. Az adatokat analóg felvevővel ábrázolhatjuk, vagy elemzés céljából számítógépen tárolhatjuk. Mivel a végpont matematikailag van meghatározva, nincs mód a végpont "átadására".
Több elemzés kimutatása
A potenciometrikus titrálási módszerek, különösen a pH-t alkalmazó sav-titrálás, lehetővé teszik az analitban lévő több faj meghatározását. A bor például citrom-, tejsav-, almasav és borkősav keverékét tartalmazza. A kolorimetrikus indikátorral végzett hagyományos titrálás nem teszi lehetővé a vegyész számára az egyes koncentrációk meghatározását, csak a kombinált savak teljes koncentrációját. A potenciometrikus titrálás azonban lehetővé teszi a vegyész számára, hogy egyszerre meghatározza az egyes savak koncentrációját.
