Tartalom
A jól megépített víztartály értékes elem egy mezőgazdasági termelő vagy külvárosi vidéki földtulajdonos számára. Vizet biztosít az állatállomány számára, lehetőséget biztosít horgászatra, talajerózió elleni védekezésre, tűzvédelemre, és gyönyörű helyet kínál kenuzásra, úszásra vagy pihenésre. A tartályok általában különböző talajtípusokat tartalmaznak, és a szivárgás miatt hajlamosak a vízvesztésre. Három természetes módszer létezik a tartály lezárására, hogy megakadályozza a víz felszívódását a talajba. Amit választ, az a föld rendelkezésre állásától függ.
1. lépés
Keverje össze a vizet a tartály területének alján lévő agyaggal. Törje össze a helyet a tárcsával, majd a traktort az egész tartályon mozgassa, amíg a talaj jól össze nem tömörödik. Tegyen vizet a tartály területének aljáról ásott tartalék földdel, és terítse el több 15 cm-es rétegben, tömörítve minden réteget a traktor gumiabroncsaival. Tartsa a tömítést nedvesen, amíg az esővíz meg nem tölti a tartályt.
2. lépés
Alternatív megoldásként keverje össze a nátrium-bentonitot és a természetes agyagot porózus talajjal. A bentonit nedves állapotában többször megduzzasztja a méretét, és át nem eresztő tömítést hoz létre, amely nem befolyásolja a vizet és az élővilágot. A keverék egy rétegét egyenletesen vigye fel a tartály teljes alapjára, beleértve az oldalait is, a műtrágyaszóróval. Az esővíz megduzzasztja a keveréket, és vízálló tömítést eredményez.
3. lépés
Körülvevő állatok, például kecskék, tehenek vagy disznók a tó helyén, ha nincs agyagos alapja vagy hozzáférése van a bentonithoz. Az állatok patája több hét múlva tömöri saját ürülékét a talajban, hatékonyan lezárva azt. A folyamatot "gleisolage" -nak vagy "ragasztásnak" nevezik, és a gazdák évszázadok óta használják.
