Tartalom
A látható ultraibolya spektroszkópia, vagy az UV-Vis egy olyan diagnosztikai módszer, ahol látható fényt használnak, és annak szomszédos hullámhossza. Az UV-Vis spektrométer olyan eszköz, amely egy fényforrást használ, amely áthalad egy kamrán a fémionok és a szerves komponensek kimutatására. Ez egy erős fegyver, amelyet számos laboratóriumban használnak, de számos előnye és hátránya van ennek a diagnosztikai eljárásnak a használatában.
spektroszkópia (Siri Stafford / Digital Vision / Getty Images)
Fényforrás
A fényforrás elzáró szabályozza a mintán áthaladó speciális lámpából érkező fény mennyiségét. Az akadályozó egy mozgó UV-vis spektrométer egyetlen összetevője. Ennek a rendszernek az előnye az eszköz egyszerű kialakításában rejlik. Az elemzéshez azonban nem csak a fény minden hullámhosszát kibocsátó lámpa szükséges. Például egy deutériumlámpa 180 nm-től 370 nm-ig terjedő hullámhosszokat bocsát ki, és a volfrámlámpa 315 nm és 900 nm közötti hullámhosszat bocsát ki. A lámpa cseréje időigényes folyamat.
kalibráció
Az ultraibolya sugárzási spektrométerek gyakori kalibrálást igényelnek a műszer pontosságának és pontosságának fenntartása érdekében. A kalibrátorként használni kívánt anyag típusának kiválasztása megköveteli a vizsgálandó minta típusának ismeretét. Az UV-viseléssel végzett mintaelemzés azonban nagyon gyors eljárás, mint a többi mintavételi módszerhez, például a HPLC-hez. Ezt a gyors elemzést csak megfelelő kalibrálással lehet elérni.
érzékenység
Az UV-vis technika nem károsítja a mintát, és nagy érzékenységet mutat a szerves vegyületek kimutatására. A diffúz fény azonban problémát jelenthet.Ez azért van, mert a kérdéses orvos megpróbálja kimutatni a mintát egy nagyon hosszú hullámhossztartományban vagy rosszul tervezett eszközzel.